Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rick Joyner: A meglátogatás idejében élünk

Rick Joyner: „A meglátogatás idejében” élünk Kép

     A tanítványai 

A mozgósítás kulcstényezőinek egyike az, hogy legyen valami ügy, ami mellé felsorakozunk. Jó okkal kell tenniük a mozgósítást azoknak, akik mozgósítanak. Az ügy döntő fontosságú, és a vezetőség is, aki felhív a mozgósításra. Az ügy legyen igaz, azonban az emberek azt is tudni akarják, hogy akik vezetik az ügyet, eléggé megbízhatóak-e, hogy kövessék őket. 

Soha nem lesz nagyobb ügy az evangéliumnál, és nem lesz megbízhatóbb vezet, mint maga az Úr. Ha az Úr Jézus ma hirdetné az evangéliumot, akkor őt követni a legnagyobb cél lenne, hogy így ennek dolognak részese lehessünk ebben az életben. Azonban Ő még mindig itt van és hirdeti az evangéliumot, csakhogy ezt most emberei által cselekszi. Amióta ügyét a tanítványok kezére bízta, az ő tanulmányozásuk megértendő dolgunk. 

Gondoljunk csak az új megtérők döntésére pünkösd napján, ahogy hallgatták Péter hozzájuk intézett szavait. Figyelemreméltó csoda történt, mert mindnyájan a saját nyelvükön hallhatták az üzenetet, és az üzenet nyilvánvalóan megérintette őket. 

De hát nem ez a fickó árulta el az Urat alig néhány héttel korábban? És a Péterrel együtt ott álló apostolok vajon nem azok voltak-e, akik elfutottak Tőle és nem voltak ott Vezetőjük mellett, amikor a leginkább szüksége lett volna rájuk? Még ha maga Jézus állt volna ott, az se tette volna könnyebbé a döntést, de hogyan követhettek ilyen vezetőket? 

A Szentlélek miatt sorakoztak fel az ügy mellé, és nem az apostolok miatt. Jézus azonban nem ezekre az emberekre bízta az egyháza vezetését, hanem a Szentlélekre, akiben nekünk is bíznunk kell és követni Őt. Ez nem maguknak az embereknek az ügye volt, hanem a Szentléleké, akik megszólalt általuk. Mind a mai napig nem embereket követnek azok, akik követik az Urat – hanem a kenetet illetve annak adóját. 

     A meglátogatás ideje 

A másik meggondolandó tény az, hogy nagyon súlyos a meglátogatás idejének elmulasztása miatti ítélet. Az Úr megsiratta Jeruzsálemet, hogy kő kövön nem marad, mert nem ismerte fel meglátogatása idejét. Hasonlóképpen az öt bolond szüzet is azért zárták ki, mert nem készültek fel az Úrra, amikor megérkezett. Ez azért van, mert szívünk és odaszánásunk biztos jele az, ahogy válaszolunk vagy nem válaszolunk a Szentlélekre, amikor Ő mozdul.

Ahogy a Prédikátor 3. fejezetében olvassuk, mindennek rendelt ideje van, de eltévedünk akkor, ha eljön az idő, és mi nem válaszolunk. A megtévesztés több helytelen tanításokhoz való ragaszkodásnál – a megtévesztés az, hogy nem vagyunk benne Isten akaratában.  

Minden keresztény próbába kerül, amikor itt a meglátogatás ideje, és nyilvánvalóvá lesz, hogy mire építette az életét. Milyen tragikus lett volna Izraelben élni akkor, amikor Jézus itt járt a földön, és nem menni ki, nem látni és nem hallani Őt, és nem követni Őt. Hasonló tragédia az is, amikor Isten mozgása ott megy el mellettünk, és mi nem válaszolunk rá.  

Éppen most a meglátogatás ilyen idejét éljük Amerikában és más helyeken, ami felfoghatatlan áldás, de próba is – először az egyház vezetőségének, aztán mindenkinek. Keresztények ezrei, ha nem milliói vannak tudatában e mozdulásnak, és válaszolnak is rájuk. Sokan mások azonban elmulasztják, vagy azért, mert túlságosan elfoglaltak, hogy felismerjék, és részévé váljanak, vagy pedig egyszerűen nem ismerik fel, hogy ez mi akar lenni. 

A többség azonban azért mulasztja el az Úr meglátogatásait, mert nem ismerik fel annak, és nincsenek olyan állapotban, hogy várjanak ezektől valamit, vagy elismerően szóljanak róluk. A langyosak lazán elmulasztják ezeket, a hidegszívűek viszont felkelnek, és harcolnak ellenük, mint tárzuszi Saul, egészen addig, amíg a fény ki nem üti őket a nyergükből. Saul megvakult természetes szinten, hogy látni tudjon Szellemben. Ez az a minta, ahogy az Úr működött földi élete során, és ugyanez történik minden sajátos meglátogatás alkalmával, tehát nem kell felettébb meglepődnünk ezen. 

      Isten mozdulásai 

Életem nagy részét azzal töltöttem el, hogy tanulmányoztam Isten mozdulásait a történelemben, és megpróbáltam legalább belekóstolni mindegyikbe napjainkban. Megvallom, hogy tartok a Isten meglátogatásainak elmulasztásától a következmények bibliai intései miatt. Az utánuk való keresésem fő motivációja azonban az, hogy nem tartok semmit fontosabb eseménynek annál, amit Isten cselekszik, éppen ezért nem akarok elmulasztani semmit sem azokból, amit Ő tesz. 

Nem tudok semmi olyanról, ami jobban a lényem mélyére hatolt volna, mint az, hogy ott vagyok az Úr megnyilvánult jelenlétében. Ehhez képest minden más elhomályosodik ezen a világon. Ő még ma is megteszi mindazt, amit megtett, amikor itt járt a földön; figyelni mozdulását és ott lenni az emberek mellett, még ma is a legnagyobb tapasztalat, amit valaha átélhetek. Megvallom, függök ezektől, jobban mondva Tőle. És ez az a függőség, amit szándékomban áll táplálni.  

Napjainkban az Isten mozgásában való részvétel megkívánja azt, hogy felismerjük Őt azokban az emberekben, akiket használ; ahogy Ő mondja: „mostantól fogva nem láttok engem, amíg azt nem mondjátok; „áldott, aki jön az Úr nevében”” (ld. Mt 23,39). 

Ez egy próba, mert Ő majdnem mindig olyanokban jön el, akik mindenkinek botránykövek, mert ők külső megjelenés vagy más előítélet szerint döntenek, vagy a büszkeség valamilyen végső alakja szerint, ama elgondolás szerint, hogy Isten olyan, mint mi. Megvan a véleményünk arról, Ő hogyan mozdul, kiket használ, azoknak hogy kell kinézniük. 

Az emberi idealizmus a humanizmus egyik formája, és a vallásos szellem Isten minden igazi mozgásának első számú ellensége. Isten kegyelmet ad az alázatosoknak, és az igazi alázat legalapvetőbb jellemvonásainak egyike a taníthatóság – nem a hiszékenység, a rászedhetőség, hanem a taníthatóság. 

Illés lista 2008 szept. 14

Ford zl.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép


Elérhetőség

Benjamin T

Az Úr áldása legyen rajtatok!

benjaminszb3@gmail.com



Archívum

Naptár
<< Október / 2017 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 15836
30 nap: 880
24 óra: 31